Az online szolgáltatás segítségével lényegében minden digitális szöveget hangosan felolvastathatunk, az újdonság azonban nem is ebben rejlik, hanem az AI felolvasás lehengerlő minőségében.
Múlt heti műsorunkat hallgatói leveleink megtárgyalásával izzítottuk be, beszéltünk például okosszemüvegekről, rászorulók számára elérhető olcsó internetszolgáltatásról, vagy éppen a böngészést elősegítő akadálymentesítési trükkökről.
Ezt követően pedig az ElevenLabs cég által üzemeltetett, ElevenReader nevet viselő szolgáltatást vettük elő. Ennek lényege, hogy digitálisan meglévő, vagy akár általunk begépelt vagy beszkennelt szövegeket olvastathatunk fel AI által generált hangokon. A szolgáltatás néhány éve már létezik, és korábban mi is foglalkoztunk vele, de persze nem véletlenül hallgattuk meg újra. Alig egy hete debütált ugyanis a cég legújabb, és elmondásuk szerint eddigi legkifejezőbb hangmodellje, az Eleven V4, amely azon túl, hogy rengeteg új nyelven teszi lehetővé a szövegfelolvasást, annak minőségében is új dimenziókat nyit meg. Az ElevenLabs célja, hogy a felolvasás a lehető leginkább hasonlítson az emberi beszédre, ebben pedig egy óriási mérföldkőhöz érkeztek most.
Adásunkban természetesen meghallgattuk, miként olvas fel az ElevenReader az új modelljével, több hangon, többféle szöveget. Igyekeztünk nehézségek elé is állítani a gépi értelmet, tehát szándékosan hibákat kerestünk a felolvasásban, mindazonáltal elmondható, hogy meghökkentő és kissé félelmetes élményben volt részünk.
Podcast: Play in new window | Download
