Minden a megújult országlicencről

Vendégünk volt Szuhaj Mihály, az Infoalap elnöke, akit arról kérdeztünk, miként férhetünk hozzá ezután a Jaws, ZoomText és Fusion szoftverekhez.

Ma esti műsorunk egyik főszereplője Szuhaj Mihály, az Informatika a Látássérültekért Alapítvány elnöke, a másik pedig a vadonatúj országlicenc volt. Ezutóbbi révén a látásban, olvasásban akadályozott magyar és határon túli magyar állampolgárok 2018 óta ingyenesen férhetnek hozzá a Jaws képernyőolvasó, a ZoomText képernyőnagyító, illetve a kettőt egyesítő Fusion szoftverekhez. Az országlicenc most elérkezett történetének eddigi legjelentősebb megújulásához, működése átalakul, időkorlátos megvalósításról úgynevezett verzióalapú konstrukcióra. Vendégünket ennek kapcsán többek közt az alábbiakról kérdeztük:
Mit jelent az időkorlátos licenc verzióalapúra történő lecserélése, és miért jó ez a végfelhasználóknak?
Milyen lépések, teendők szükségesek az új licenc aktiválásához, és mi történik ennek elmaradásakor?
A szóban forgó szoftverek mely verzióit tudja hitelesíteni ez az új licenc?
Változott-e a licencek igénylésének módja, illetve az igénybevétel feltételei?
Mi történik, ha új főverzió érkezik a támogatott kisegítő szoftverekből?

Play