Vadonatúj mobilapp a legnépszerűbb rendszerekre, remekül kezelhető weboldal – az MVGYOSZ könyvtár egységesítésének projektje szintet lépett.
Múlt pénteki műsorunk vendége Berke Mónika, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének szolgáltatásvezetője volt. Vendégünk persze nem üres kézzel érkezett: a fókuszt ezúttal teljes mértékben a könyvekre, könyvtárra, könyveket kedvelő emberekre helyeztük. Az MVGYOSZ ugyanis azt tűzte ki hosszú távú céljául, hogy egységesíti azon platformokat, amelyeken az arra jogosult felhasználók elérhetik a különböző formátumú olvasnivalókat. Ennek első lépéseként megvásárolta a látássérültek körében legnépszerűbb online könyvtárat, a DITAL-t, s átvette annak üzemeltetését. A következő lépésre pedig most került sor: a könyveket és egyéb szöveges anyagokat az elkövetkezendő hetekben, hónapokban egy egységes platformra helyezik át, amely immáron nem kizárólag weben, hanem mobilapplikáción keresztül is elérhető.
Vendégünket – a teljesség igénye nélkül – az alábbiakról kérdeztük:
Hol érhető el az egységesített új MVGYOSZ könyvtár, és mit kell tudni annak elindulásáról?
Meddig lesz még elérhető a korábbi DITAL szolgáltatás, és a későbbiekben hol találjuk majd meg az ott elérhető könyveket, egyéb anyagokat?
Érintik-e a mostani változások az MVGYOSZ hangoskönyvtárát?
Mi lesz a teljes egységesítés legvégső eredménye, amely a text, a Braille- és a hangoskönyvekre is vonatkozik?
Az interjú után természetesen éles teszt következett: alaposan kipróbáltuk az új online könyvtárat weben, iOS készüléken és Androidon is, és bemutattuk annak kezelőfelületét, az app használatát, és a könyvek letöltésének lépéseit.
Podcast: Play in new window | Download