Új, ingyenes magyar beszédhangok váltak elérhetővé, a fejlesztőkkel beszélgettünk

Az RHVoice nevű fejlesztés igen sok nyelven kínál szintetizált beszédet, egy lelkes fejlesztőcsapatnak köszönhetően immár magyarul is.

A Gépház múlt heti adásának teljes egésze egy vadonatúj, tesztfázisban lévő fejlesztésről, és annak fejlesztőiről szólt. Az RHVoice nevű szoftver idáig talán kevéssé volt ismert Magyarországon, pedig egy olyan beszédszintetizátorról van szó, amely megannyi nyelven képes megszólalni remek reakcióidővel, több platformon és több képernyőolvasóval. A magyar nyelvet azonban egészen mostanáig nem ismerte a program, de egy fiatal fejlesztőcsapatnak köszönhetően ez megváltozott. Műsorunkban vendégünk volt a csapat két tagja, Till Nikolett és Kirill Belousov, akiket igyekeztünk alaposan kifaggatni a fejlesztés történetéről, személyes motivációikról, és persze a munka közben felmerülő nehézségekről is. Emellett egy árnyalatnyit belekóstoltunk a beszédhang-fejlesztés mikéntjébe is vendégeink segítségével, akik a kellemes beszélgetést követően természetesen meg is mutatták munkájuk gyümölcsét. Meghallgattuk a két jelenleg elérhető magyar beszédhangot, lefüleltük, hogyan teljesítenek képernyőolvasóval történő használat közben vagy egy hosszabb szöveg felolvasásakor, majd áttekintettük, miként lehet a fejlesztést üzembe helyezni Windows, illetve Android operációs rendszeren, megemlítve a képernyőolvasókkal történő használat legfontosabb tudnivalóit.
Természetesen a jövőről is beszéltünk, hisz a fejlesztés még korántsem ért véget, a csapatnak számos terve van a későbbiekre nézve, amelyekben akár még hallgatóink is közreműködhetnek.
További infókért, illetve a mindenkori legfrissebb magyar RHVoice letöltéséért a fejlesztés honlapját ajánljuk, amely az
rhvoice.hu címen érhető el.

Play