A Hangouts multiplatformos csevegőalkalmazás

Továbbra is a csevegőalkalmazások voltak terítéken, de most mutattunk egy kevésbé ismert újdonságot is.

Műsorunk elején a múlt héten bemutatott, új Windowsos Skype alkalmazással foglalkoztunk még egy rövid ideig, elolvastuk a hozzánk érkezett hallgatói visszajelzéseket, illetve feltártuk az új szoftver egyes hiányosságait is.
A Skype-ot magunk mögött hagyva pedig egy újdonságot hoztunk, ugyanis sokak kérésére mutattunk egy alternatívát, amely a sok csevegőalkalmazás közül is kiemelkedik jó hangminőségével, és kezelőfelülete akadálymentességével is. Ez a szoftver a Hangouts nevet viseli,  és többek között elérhető számítógépekre, IPhoneokra és Androidos okostelefonokra is.
Természetesen ezúttal is volt hangos bemutató, a programot mindhárom népszerű platformon kipróbáltuk. Chateltünk írásban, beszélgettünk hangban, létesítettünk konferenciahívást is, a többiről nem is beszélve.

Play