Évadzáró Gépház

Pénteken este nyolckor, a jól megszokott időben a Gépház ünnepi díszbe öltözik. Arra gondoltunk,  hogy a betörni készülő nyarat veletek együtt ünnepelnénk meg, így egy minden ízében külön kiadást terveztünk.

Mindenekelőtt Torma Zsolt érkezik hozzánk, aki a most megjelent, általa fejlesztett, IOs alatt működő hangoskönyv olvasó alkalmazásáról, a TBR-ről mondana pár szót, majd tiétek lenne a főszerep. A Gépház ugyanis ezúttal élőben jelentkezik, egy lazítós, nyárköszöntős adással, amelyben akár írásban, de még skype-on keresztül szóban is, ti is adásba kerülhettek, és együtt elbeszélgethetünk a tavaly november óta tartó Gépház műsorról. A magunk részéről egy kis nosztalgiázással, régi bakik felemlegetésével, vicces vagy épp rettenetesen égő esetekkel készülünk, amelyek a Gépház műsor készítése közben minket értek. Ezeken túlmenően mi nagyon szeretnénk, ha ti is élőben mondanátok el véleményeteket, mi tetszett, mi nem tetszett az elmúlt közel nyolc hónap alatt a Gépházban.  Végre élőben lehet minket szidni is, bár azért reméljük, nemcsak szidalmazást kapunk majd.
Ez a fenenagy magasztosság egyúttal azt is jelenti, hogy a Gépház egy időre visszavonul, elmegyünk strandolni, lángosozni, sörözni és minden egyéb efféle  kellemetes dolgokat űzni, hogy aztán felfrissülve térjünk  vissza a nyár vége felé.
Ezért mindenkit nagy szeretettel invitálnánk meg egy laza évadzáró Gépházazásra ma este, ahol az új TBR alkalmazás, az élő beszélgetés és a szívfájdító, ámde nem végleges búcsú mellett még egy olyan bejelentést is tartogatunk, amely mindenki számára kellemes meglepetést jelent, aki sokat utazik, és elektronikai eszközeit útvonalak tervezésére is használni szokta.

Play
  • Bejegyzés kelte:
  • Utolsó módosítás:
  • Szerző:
  • Kategória: Archívum