Kipróbáltuk a Blind Drive-ot, egy új autós audiojátékot!

Az idei évben először foglalkoztunk játékkal. Épp ideje volt.

Műsorunk kezdetén megválaszoltuk azon hallgatói kérdéseket, amelyek
e-mailben érkeztek hozzánk, majd néhány percben olyan hírekről,
aktualitásokról beszélgettünk, amelyek között humoros, de nagyon komoly
téma is helyet kapott.
Mindezek után pedig autóba ültünk!
Noha ez még nem önvezető autó volt, mégsem unatkoztunk. A Blind Drive
címet viselő játékkal ismerkedtünk meg, amely számítógépen, valamint
Android és IOs rendszerű mobilkészülékeken egyaránt játszható,
teljességgel vakon is. Kizárólag egy sztereó fülhallgatóra, valamint
éberségre, koncentrációra és gyorsaságra lesz szükségünk, hogy őrülten
száguldó autónkat jól kormányozzuk, elkanyarodjunk minden veszedelem
elől, vagy épp a megfelelő irányba vezényeljük járművünket.
Fantasztikusan élethű hangok, egyre nehezedő kihívások, és remek
hangulat – ezt kínálja a Blind Drive.

Play