Kultúra a Gépházban

Megint volt egy egész hetünk arra, hogy odabent új berendezéssel álljunk elő, és ez a mai műsorra hatványozottan igaz. Egy picit most pihentetjük állandóan a háttérben zümmögő számítógépeinket, a főszerepet pedig két vendégünk kapja.

Két civil társaság, az EKönyvekkülső, illetve a DITALkülső egy-egy képviselője jön hozzánk beszélgetni, a két szervezet szolgáltatásairól, érdekességeiről és jövőjéről. Mindkét társaság célja, hogy látássérültek számára hozzáférhetővé tegyenek és digitalizáljanak könyveket, hogy minden
látássérült olvashasson, mégpedig ingyen és bérmentve. Beszélgetésünk során egy kicsit a kulisszák mögé is bekukkantunk, így a működésen és szolgáltatásokon túl egyéb, könnyedebb és kellemetlenebb témák is felbukkannak.
A műsor első felében a DITAL képviseletében Dvariecki Bálint, második felében pedig az EKönyvektől Sztakó Krisztina látogat meg minket. Sok új infóval és érdekességgel fognak szolgálni mindenki számára, így azoknak is bátran ajánljuk a műsort, akik már használják valamelyik szervezet szolgáltatásait, illetve azoknak is, akiknek teljesen újnak hat az EKönyvek vagy a DITAL neve.

Bejegyzés adatai

  • Bejegyzés kelte :
  • Utolsó módosítás :
  • Szerző :
  • Kategóriák : Egyéb