Magyarul beszélő okostévé járt a Gépházban!

Vendégünk, Gombos Ferenc hozta, és alaposan be is mutatta.

Műsorunk elején – a már megszokott napirendet követve – hallgatói
levelekre válaszoltunk, illetve hallgatói ajánlásra bemutattunk egy
újabb számítógépes műsorújság-szolgáltatást, amelyet minden korábbinál
akadálymentesebben lehet használni.
Mindezek után pedig megérkezett hozzánk Gombos Ferenc, akivel a beszélő
smart televíziókról diskuráltunk egy jót. Megbeszéltük, mi a mostani
piaci helyzet ebben a szegmensben, és melyek azok a szempontok,
amelyekre feltétlenül figyelni kell vásárláskor, ha tévénket
képernyőolvasó szoftverrel szeretnénk használni.
A beszélgetés után a gyakorlat következett, vendégünk ugyanis saját
androidos okostelevízióján mutatta meg, miként működik egy ilyen
készülék, és hogyan használhatják a látássérült emberek tévézésre,
külső adathordozón található videóanyagok lejátszására, műsorok
rögzítésére vagy éppen műsorinformációk megkeresésére.

Play