Újra elindul a Gépház!

2017. november 3-án, azaz november első pénteki napján elindul a Gépház című műsor egy vadonatúj évaddal!

A Gépház újbóli beindítását főként az érlelte meg bennünk, hogy a hosszúra nyúlt pihenő alatt is nagyon sok hallgatói visszajelzést kaptunk, illetve annál is több kérdést, amelyek közül legtöbb a Gépház műsor további sorsát érintette. Ezeket a visszajelzéseket és érdeklődő leveleket némi meglepetéssel, de annál nagyobb örömmel fogadtuk, így kerülhet most sor arra, hogy ismét műsort hallgatni invitálhatunk mindenkit, aki az informatikai témákat illetően kíváncsi, és szívesen tölti az idejét némi rádióhallgatással.
A Gépházban továbbra is a látássérülteket érintő legfrissebb informatikai újdonságokra koncentrálunk, főbb pilléreink a Windowsos számítógépek, illetve az Androidos és Apple IOs rendszerű okoskészülékek. Mindezek mellett friss és ropogós infókkal szolgálunk olyan fejlesztésekről, kezdeményezésekről vagy épp ötletekről, amelyek az informatika útján hivatottak egyszerűbbé tenni a látásukban korlátozott személyek mindennapjait, beleértve a szórakozást, munkát, kommunikációt is.
A tartalom új, az összetétel azonban a régi. November elejétől, minden pénteken este nyolc után elindul a Gépház a Hobby rádióban, Bojtor Zoltánnal, Ócsvári Áronnal és Rauch Róberttel.
A műsor a Hobby rádióban  hallható, a
www.hobbyradio.hu
címen, illetve minden egyes műsorunk utólag meghallgatható és le is tölthető a Gépház honlapjáról, melynek webcíme:
gephaz.hobbyradio.hu
Első, évadnyitó adásunkban áttekintjük az okostelefonos piac egy részét,  különös tekintettel a minőségi, de jutányos áron elérhető készülékekre, valamint  informatikai aktualitásokkal is foglalkozunk.
Péntek este nyolc után tehát mindenkit sok szeretettel várunk egy jóleső Gépházas kockulásra!

Play

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Kategória

Meta