És ha már így alakult, ebben a webshopban is bevásároltunk.
Eheti adásunkban ismét
bemutattunk egy olyan webshopot, amely főként látássérült vevők számára kínál
hasznos termékeket.
Műsorunk elején felvezetésként ismét hallgatói levelekre válaszoltunk,
valamint foglalkoztunk azzal is, hogy nemrég kapott egy-egy frissítést
mindkét, itthon népszerű képernyőolvasó szoftver, a Jaws, valamint az
NVDA. Beszélgettünk a frissítések által hozott újdonságokról, új
szolgáltatásokról, hibajavításokról, vagy épp kellemetlenségekről.
Ezek után pedig A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális
Egyesülete, röviden: VGYKE
által üzemeltetett Láthatár segédeszközboltba indultunk, és rendeztünk
itt is egy virtuális shoppingolást. Megnéztük a webáruház felületét,
kezelését, megmutattuk, miként lehet termékkategóriák és kulcsszavak
alapján megkeresni a minket érdeklő árucikkeket, és minden érdeklődőt
végigvezettünk a vásárlás folyamatán, a regisztrációtól egészen a
termék kifizetéséig.
Podcast: Play in new window | Download