A Net-Média Alapítvány új tevékenységeiről szólt a Gépház

A Gépháznak is otthont adó Hobby Rádiót üzemeltető civil szervezet, a Net-média Alapítvány számos területen igyekszik segítségére lenni a fogyatékossággal élő, elsősorban látássérült embereknek.

A legutóbbi pénteken egy egész vendégsereg látogatott el stúdiónkba.
A Net-média Alapítvány fennállása óta azon munkálkodik, hogy a látássérült emberek életét színesebbé tegye, oktatással, kikapcsolódással és kreativitással kapcsolatos programokat kínál, illetve olyan megoldásokat is nyújt, amelyekkel a mindennapi élet válhat könnyebbé.
Adásunkban a Net-média Alapítvány munkatársaival és vendég szervezeteivel beszélgettünk ezen programokról. Elsőként a szervezet által működtetett, sok magyar látássérült által kedvelt Vaknavi portál került terítékre, amelyről Pille (Pál Zsolt), az alapítvány kuratóriumi elnöke és Takács Péter, a szervezet egyik önkéntese nyilatkozott.
A Vaknavi arra hivatott, hogy a kiindulópont és a célhely megadását követően a Google térkép adataiból szöveges információkat nyújtson a látássérült felhasználónak arról, hogy tömegközlekedéssel és gyalogosan milyen módokon juthat el a kívánt célhelyre. A Vaknavi új szolgáltatásokkal is bővült, illetve elindult egy új online közösség is, amely a látássérültként közlekedők fő információs csatornája kíván lenni, a műsorban erről is szó volt.
Ezt követően Máj Krisztával és az alapítvány két önkéntesével, Borics Nikolettel és Hényel Annamáriával beszélgettünk a szervezet egyik új online programjáról, az akadálymentes angol nyelvi kurzusról, melyet a Fény Alapítvánnyal közösen valósítanak meg.
A tanfolyamot kezdő, illetve haladó résztvevők is igénybe vehetik, a nyelvtanulás korszerű módszerekkel, csoportosan történik, az érdeklődők pedig a nyelvi készségeik fejlesztésén túl egy nagyszerű közösségnek is részesei lehetnek.
Mindezek után beszéltünk az alapítvány egyéb tevékenységeiről, például a Kultúrtanya Közösségi Térről, mely a látássérült érdeklődőknek is integrált programokat nyújt. A Net-média Alapítvány újabb partnerszervezetét is vendégül láttuk, a Vakrepülés Színjátszó Egyesület teljes elnökségét, akikkel beszéltünk a sötétben történő színjátszásról, a szervezet kulturális tevékenységeiről, illetve más szemléletformáló programokról is, amelyek között számos egyedi ötlet lelhető fel. A műsor végén még dalpremiert is hallhattunk.

Play