LiDAR szkennerrel felszerelt IPhone-t próbálgattunk

A LiDAR szkenner képes közvetlen környezetünkről, illetve a körülöttünk lévő tárgyakról képet alkotni. A technológiát a látássérült felhasználókat segítő szoftverek bizonyos mértékig már most képesek használni.

Műsorunk felütéseként hallgatói levelekkel foglalkoztunk, majd válaszoltunk néhány hozzánk intézett kérdésre. Ezután néhány percben foglalkoztunk azzal is, hogy a jelek szerint offline, internetkapcsolat nélkül működő fordítási funkciót kap a Mozilla Firefox webböngésző, valamint említést tettünk egy olyan technológiáról is, amelynek köszönhetően a jövőben akár 10 perc alatt feltölthetőek lesznek modern készülékeink akkumulátorai.
Ezt követően megszólaltattuk vendégünket, Gorzsás Krisztinát, aki egy iPhone 12Pro készülékkel felszerelkezve látogatott meg minket. Tette ezt azért, mert ezen készülék részét képezi az úgynevezett LiDAR szkenner, amely sokunk számára jelenthet újdonságot.
A LiDAR nagyon leegyszerűsítve úgy működik, hogy alacsony frekvenciájú lézert bocsájt ki a környezetébe, az így kapott információkat a szoftver kombinálja a készülék kamerája és mozgásérzékelő szenzorai által közölt adatokkal, így pedig a készülék képes azonnali képet alkotni a közvetlen környezetről, illetve a detektált tárgyakról.
A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a mobil megkísérli felismerni a körülöttünk lévő tárgyakat vagy egyéb környezeti elemeket, a látássérült felhasználók számára készült kisegítő alkalmazások pedig közlik, mit ismert fel az eszköz. Vendégünk tehát telefonnal a kezében próbálta meg feltérképezni a szobát a LiDAR szkennert és két kisegítő alkalmazást használva, adásunkból pedig meghallgatható, milyen információkhoz jutott.

Play