Rádiókészülékek garmadájával jelentkeztünk!

Különböző méretű, szolgáltatású, árkategóriájú rádiókat prezentáltunk Bojtor Zoltán és Szakács Máté gyűjteményéből!

Műsorunk első felében hallgatói levelekkel foglalkoztunk, illetve megtárgyaltuk azon híreket, amelyek az augusztusi uborkaszezon ellenére érdekesek lehetnek látássérült felhasználók számára is.
Mindezek után Zoli és Máté telepakolta a stúdió minden szegletét olyan készülékekkel, amelyek ugyan nem túl gyakran vendégeskednek egy informatikai műsorban, ám nagy ritkaságnak számítanak! A két műsorvezető ugyanis arra vállalkozott, hogy bemutassa minden kedves érdeklődőnek azt a nem csekély gyűjteményt, amelyet hosszú évek alatt felhalmoztak. Ezek pedig nem mások, mint rádiókészülékek! Voltak itt teljesen hétköznapi, néhány ezer forintos FM és AM rádiók, de előkerült digitális vételre alkalmas készülék is, zseb- és táskarádiók, hangszínszabályzókkal ellátott csodák, de még olyanok is, amelyekkel nem csupán rádiót, hanem egyéb sávokat is lehetséges hallgatni.
A ritkaságokra fogékony hallgatók részére adásunk alább meghallgatható!

Play