Meglestük a BlindShell 2 legfrissebb szolgáltatásait

Töretlenül bővül a BlindShell 2 mobilkészülék tudása, így épp ideje volt, hogy újfent vendégül lássuk a Gépházban. Nem is érkezett hiába.

Az MVGYOSZ által honosított BlindShell beszélő nyomógombos mobilkészülék második generációjának egyik legnagyobb újdonsága, hogy alkalmazáskínálata immáron folyamatosan fejlődik, és a gyártó időről időre olyan új szoftvereket ad ki, amelyek bővítik a telefon szolgáltatásait.
A Gépházban ezúttal ezeknek az újdonságoknak jártunk utána. Mindenekelőtt megmutattuk, miként frissíthetők a meglévő appok és hol találjuk az újakat, aztán megszemléltük az újdonságokat. Foglalkoztunk a sokak által várt dokumentumolvasóval, amely a telefon saját tárhelyén vagy az interneten fellelhető dokumentumok megtekintésére alkalmas. A szoftver igen sok formátummal elbír, így megjeleníti például a PDF, TXT, RTF, Word dokumentumokat is. Olyan alkalmazások is felbukkantak, amelyek a szabadidő eltöltésén túl egyéb tevékenységeinkben is segíthetnek, így van például innovatívan működő Gitárhangoló, vagy épp Metronóm alkalmazásunk is, amelyekkel szintén foglalkoztunk. Végül könnyebb vizekre evezve játszottunk is egy keveset a BlindShellre elérhető új játékok némelyikével.

Play