Új Apple Music app érkezett számítógépre, rápróbáltunk

Az Apple cég zenestream szolgáltatásához történő hozzáférést számítógépen immáron egy vadonatúj alkalmazás teszi lehetővé, mi pedig megnéztük, mit lehet vele kezdeni Windows alatt.

Műsorunk hangulatát néhány hallgatói levéllel pörgettük fel, beszéltünk az Apple Vision Pro okosszemüvegéről, de olyan forrólevegős sütőről is, amely mindenféle mobilapplikáció közbeiktatása nélkül is képes beszélni, és akadálymentesen használható látás nélkül.
A műsor második felében tértünk rá az új Apple Music alkalmazásra. Az Apple jelenleg átalakításokat eszközöl szoftveres struktúrájában, ennek eredményeként az eddig univerzális ITunes szoftver egyes funkcióit új alkalmazások veszik át. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Apple szándéka szerint a PC-n eddig mindenre használható ITunes több kisebb darabra oszlik, és külön telepíthető app lesz felelős a zenei stream eléréséért, és az Apple mobileszközeinek kezeléséért.
Ez alkalommal az Apple Music appot néztük meg, amely már elérhető a Windows áruházban, és nevéből sejthetően az Apple zeneszolgáltatásának számítógépen történő működtetésére hivatott. Ezzel tudjuk helyi vagy felhőben tárolt zenéinket megkeresni, meghallgatni, illetve böngészni az Apple Music teljes kínálatát. Az Apple Music szoftver meglehetősen új fejlesztés és akadálymentessége sem igazán tökéletes még. Adásunkból kiderül, mit tud jelenleg a program, hogyan érdemes képernyőolvasóval hozzányúlni, illetve az is, milyen buktatókkal kell számolnunk, ha használjuk az Apple új fejlesztését.

Play