Kvízjátékkal múlattuk az időt a Gépházban!

A játék kikapcsolódáshoz is kitűnő, de tudásunkat is gyarapíthatjuk vele.

Az egykoron a televízióban is sugárzott Legyen ön is milliomos! címet viselő kvízt próbáltuk ki, amely immáron Windows alapú számítógépen és a népszerű okostelefonos platformokon is játszható.  A játék az évek során számos megvalósításban jelent meg, mi a műsorban arra vállalkoztunk, hogy a legakadálymentesebb verziókat ismertessük meg mindenkivel.
A játék lényege, hogy helyesen válaszoljunk a feltett kérdésekre, helyes válaszainkkal pedig minél több pontot gyűjtsünk, a pontok az eredeti, televíziós változatban természetesen pénzösszegek voltak.
Minden kérdésre négy válaszlehetőség áll rendelkezésre, ebből a négyből kell az általunk helyesnek ítélt választ megjelölni. A játék folyamán három alkalommal vehető igénybe egy-egy segítség, a válaszok megfelezése, a közönség megkérdezése, valamint az úgynevezett telefonos segítség, utóbbinál az eredeti verzióban a játékos egy ismerősét megkérdezhette telefonon. A szoftverek mindhárom esetet képesek imitálni.
A számítógépes verzió extra funkciója, hogy aktiválható a Magyarországon vetített verziót legtovább vezető Vágó István hangja is, így olyan érzésünk lehet, mintha a játékvezető velünk kommunikálna játék közben.
A Legyen ön is milliomos!-t, jó szokásunkhoz híven, mindhárom népszerű platformon bemutattuk.

Play